Immár negyedik alkalommal látogat Magyarországra Luis Sanz

A Tudományos és Technológiai Parkok Szövetségének (TTP Szövetség) meghívására 2023. április 3-4. között Magyarországra látogat Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) korábbi főigazgatója, az IASP tudásközpontjának és tudásmegosztási programjának vezetője.

Az 1984-ben alapított nemzetközi szakmai szervezet 71 országból 366 tagot képvisel, közvetve 140.000 vállalatot képvisel, központja Spanyolországban működik.
Sanz úr nemzetközileg elismert szaktekintély a tudományos és innovációs parkok fejlesztésében, a kezdetektől vesz részt az IASP tevékenységében, több Science Parkban vezető tanácsadó.

A látogatás célja a magyarországi Science Park Rendszer előrehaladásának bemutatása és értékelése, jó gyakorlatok ismertetése, valamint az IASP Magyarország számára kidolgozott szervezetfejlesztési és képzési programjának bemutatása.

Magyarországot és a hazai Tudományos és Innovációs Parkokat 2017 óta képviseli a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségben (IASP) a Tudományos és Technológiai Parkok Szövetsége.
Az IASP-vel való együttműködés megalapozza a Tudományos és Innovációs Park és a Technológiai Park, mint önálló gazdaságfejlesztési eszközök nemzetközi validációját éntegrációját, valamint hozzájárul Magyarország nemzetközi reputációjának növeléséhez.

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2022. máricus 31- április 1. között a TTP Szövetség szervezésében Budapest adott otthont az IASP Európai Igazgatósági ülésének és az ülés követő nemzetközi szakmai konferenciának.
A rendezvényen 15 országból 38 IASP tag, 90 magyar résztvevő, 8 egyetem tudományos és innovációs parkjának képviselője, valamint start-upok és innovatív vállalatok képviselői vettek részt.

A innovációs ökoszisztéma  megújításával párhuzamosan a magyar felsőoktatási innováció és a modellváltás bizonyították, hogy Tudományos és Innovációs Park a leghatékonyabb innovációs forráselosztási rendszer, mely ellenálló a globális kihívásokkal szemben és eredményes választ tud adni a gazdasági válságok okozta nehézségekre.
Azzal, hogy a TTP Szövetség bekapcsolta Magyarországot az IASP vérkeringésébe, sikeresen megalapozta a magyar egyetemek és a tudományos és innovációs parkok jövőjét, amitől jelentős tudományos, szakmai és üzleti eredményekre számíthatunk a KFI területeken.

Friss hírek

További hírek